Július 3.-án pénteken 17:07-kor indultam a házunk ajtajától és 22:15-re értem le a Mamához Balatonendrédre. Az órám 122 km-et mutatott. Megbeszéltem az ismerősömmel, hogy beteszem hozzájuk a bringát szombat reggel. de zárva volt mind a három kapu, így mászhattam be a szervizbe, aki látta az biztos bolondak nézett nem bringát lopok hanem azt viszek be. Zamárdiban a 6:37-es vonatra várva megismerkedtem Dr. Horváth Biankával (csak Ő ült ott rajtam kívül ) a budapesti főügyészségen dolgozik és Dunaújvárosi kötődésű. A hajón is Vele mentem át, és beültünk még két hölgy társaságába, akik kikapcsolódásként jöttek el úszni, így három anyukával beszélgettem el az időt. A vérnyomás mérés 140/80-ra sikerült. Révfülöpre beszéltem meg a randit dr. Kovács Évivel, akivel a Kinizsi 100-at túráztam együtt, de nem találtam, így bemondattam a hangosba, örült is neki, még soha nem mondták be a nevét. Az úszás, megbeszéltük Évivel, hogy együtt úszunk, de Ő erősebbnek bizonyult, így kilométerenként bevárt, de 2 vagy 2,5 km-nél nagyon hideg lett a víz és közös megegyezésre előre ment. Már fázott mindenem, főleg a térdeim szenvedték meg, rég úsztam már ennyit mellben. Háton néha megnéztem az északi partot, de az észak-kelet felől érkező hullámok mindig átcsaptak felettem. Hideg volt a víz, lassúnak éreztem magam, de ezt szerettem a kemény kihívásokat. Mindig kiúsztam a bal oldalra a bóják vonalához, de a hullámok és a kanyar mindig visszavitt a darálóba. A gyorsúszók átúsztak rajtam, a mellben úszok oldalról jöttek nekem, kicsit ember gyűlöletem volt. Megláttam a túloldalon a kaput, de nem akart közeledni. Aztán lassan átértem. Úgy vacogtam a parton, mint egy nyárfalevél. Fotózkodás aztán mindenki ment a dolgára. Este fél kilencre le szerettem volna érni Dunaújvárosba (bejárni a pályát), de nem volt csatlakozásom és csak fél 11-re értem oda. Itt az unokabátyámnál Liszkovszky Dávidnál aludtam, aki vasárnap 90 km-et tekert váltó csapatban és elsők lettek. Az úszás: hideg volt a Duna is és itt is bombával indítottam. De a második köre már nagyon tűrhető volt, sőt ki se akartam szállni. A vízből kijövetelnél a segítő embereket hiányoltam, sikerült belerúgnom a meggyűrődött szőnyegbe és vissza estem a sziklákon keresztül a vízbe, azt hittem leszakad a bal térdem. A bicó az 12x7,5 km volt, minden körben egy kisebb emelkedővel, ahol úgy tűzött a nap, mintha katlanban tekertünk volna. Nagyon jól lehetett menni rajta. Egyik körben megcsípett egy darázs így elvoltam a csípéssel egy darabig. A futás meg 6 kör volt, ami Ildi nélkül nagyon monotonak tűnt. De voltak ott ismerősök Dávid édesanya, Dávid a bicó után, Dávid barátnője aki egyéniben az úszás után, bicón 6 körig jutott, mert most ült először országútin. Kijött a balaton-átúszáson megismert Bianka is. Végre megtudtam ki volt az akivel a K&H-án együtt futottam, mert Ő is volt előző nap Balatonmanen. smile Flóri az egyik rendező végig biztatott. Itt is volt egy csúnya baleset egy részeg motoros elütött egy bicóst. A futáson nagyon jól éreztem magam 4 körig, de az utolsó kettő nagyon nem hiányzott. Az elején még bohóckodtam egy hölggyel, mindig futott addig míg utolért utána séta, aztán én meg vissza lassítottam hozzá, és a végén láttam Ő lett a női győztes. Hétfőn vissza utaztam a balcsira, és azt terveztem vissza tekerek majd onnan, de későn indultam, és mivel nem értem volna haza a világosban és mert fájt a térdem, így Balatonvilágosnál vonatra szálltam, amit csak azért értem el, mert 20 percet késett. Összességében nagyon meleg hétvége volt, és nem ittam leget, ami a futáson bosszulta meg magát. Hétfőn Laciéktól kaptam egy csere kerékpárt, ami nagyon kényelmes volt.
© 2024 Tricepsz SE